2011. június 30., csütörtök

Selena and Demi


Selena Gomez kitálal, mi a helyzet a Demi Lovatóhoz fűződő barátsággal

Sokszor és sokat hallhattunk arról, hogy 2010 Demi Lovato és Selena Gomez barátságának végét jelentette. Most kiderül, mi az igazság.




Az El Paradiario-nak adott interjújában Selena arról beszélt, hogy soha nem volt közöttük ellenségeskedés Demivel, egyszerűen csak sűrű elfoglaltságaik miatt nem találkoztak túl gyakran mostanában.
"Sokan azt hiszik, hogy rivalizálunk egymással, hiszen egyidősek vagyunk, egy csatornánál dolgozunk, hasonló a célközönségünk, latinó háttérrel rendelkezünk és mindketten zenélünk is a színészkedés mellett. Ennek ellenére nincs köztünk rivalizálás! Demivel hatéves korunktól vagyunk legjobb barátnők: akkor találkoztunk először a Barney című tévéshow jóvoltából."
Seli a szakmai dolgokról is mesélt.
"Akárcsak Mileyval, tiszteljük egymást és egymás munkáját. Kölcsönösen felnézünk egymáshoz, és előfordul hogy egy-egy szakmai feladat esetén tanácsot kérünk a másiktól. Szeretném, ha Demi tudná, hogy ezentúl is mindig számíthat rám."
A fiatal sztár arról is beszélt, hogy most, hogy Demi a rehab után állandó kezelésekre jár, ő szeretne mindenben a segítségére lenni, ezért most gyakrabban találkoznak, mint a szanatórium előtti hónapokban.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése